Diadalok és tragédiák

A dalverseny története: Ausztria csúcsai és bukásai

Az ESC idei indulója, Kaleen, készen áll Malmőben. Ő is csatlakozik az osztrák ESC-történelem történelmi pillanatainak falanxához.

(Bild: ORF Sendungen/ORF/Roman Zach-Kiesling)

A wels-i Kaleen a svédországi Malmőben megrendezésre kerülő 68. Eurovíziós Dalfesztiválon a We Will Rave című dallal indul, hogy elhozza Ausztria harmadik győzelmét. Hazánk ESC-története színes és ambivalens. Íme egy rövid áttekintés a teljesség igénye nélkül.

Ma este ismét szoríthatunk és remélhetjük, hogy Ausztria bejut a 68. Eurovíziós Dalfesztivál döntőjébe a svédországi Malmőben, és ott nagy port kavar. A reményeket ezúttal a 29 éves wels-i táncosnőre, Kaleenre fűzzük, aki a 90-es évek eurodance ihlette "We Will Rave" című bulidalával és - ahogyan azt már korábban bejelentették - merész öltözködésével fog fergeteges hangulatot varázsolni a Malmö Arénába. Ezzel követi a közelmúlt hagyományait, és diszkó ütemekkel és emelkedett tánccal próbálja visszahozni a sikert az alpesi régióba.

Szilárdan a győzelemhez
A válogatóbizottságnak azonban be kell írnia a könyvébe: A helyi versenyek történetének legnagyobb sikereit méltóságteljesebb kompozícióknak köszönhetjük. A karintiai születésű Udo Jürgens 1966-ban már harmadszor indult Ausztria képviseletében, és végül nagy diadalt ünnepelhetett. Az előző évek hatodik és negyedik helyezése után a nagy diadalt egy jólnevelt koronával, kiskutyaszemekkel és a rostélyos "Merci, Chérie"-vel érte el, amelyből egész Ausztria csaknem fél évszázadon át merített.

Ezt a bravúrt csak 2014-ben, Koppenhágában sikerült megismételni. Conchita Wurst, a stájer Tom Neuwirth által megalkotott kitalált karakter a "Rise Like A Phoenix" című epikus himnusszal és egy ragyogó, csillogással és csillogással teli show-val hozta lázba a közönséget. Conchita diadalának társadalmi-politikai hatása még nagyobb volt, mint zenei sikere. A telt szakállú dívaként Wurst diadala mérhetetlenül fontos jel volt az LMBTQ-szcéna és általában az összetartozás számára. Érdekes részlet: mivel a dalt előzetesen minden lemezkiadó visszautasította, végül az ORF maga adta ki.

Melankólia és anarchia között
A siker pillanatai egyébként ritkák az osztrák ESC történetében, de mindig voltak pozitív eredmények. A Milestones 1972-ben a skóciai Edinburgh-ban mindenkit meglepett a "Falter im Wind" című számmal elért ötödik helyezéssel. Akkoriban a még nagyon fiatal Christian Kolonovitsot láthattuk a zongoránál. Négy évvel később a kultikus Waterloo & Robinson duó sikert aratott. A "My Little World" című daluknak szintén sikerült egy ötödik helyet leporolnia, és még sokáig csengett a fülekben. Visszatekintve a 2000-es éveket az osztrák ESC történetének legnagyobb szárazságának tekinthetjük. Az egyik kiugró a stájer Alf Poier volt, akinek anarchikus "Weil der Mensch zählt" ("Mert az ember számít") című dala 2003-ban telitalálat volt, és az est kuriózumaként a hatodik helyet szerezte meg Rigában.

Másfajta sikert aratott a Trackshittaz diszkóhimnusza, a "Woki mit deim Popo". Lukas Plöchl és Manuel Hoffelner hang nélkül esett ki az elődöntőben, de ettől eltekintve a dal olyan kultikus potenciált alakított ki, amit egyébként csak Skero "Kabinenparty"-járól ismerhetünk. Az eddigi utolsó nagy dobás César Sampson meglehetősen meglepő harmadik helye volt a "Nobody But You"-val 2018-ban. Thomas Forstner ambivalens kritikát írt a versenyről. A Dieter Bohlen által írt "Nur ein Lied"-del 1989-ben egy tisztes ötödik helyet ért el, míg a "Venedig im Regen" 1991-ben pont nélkül a mezőny végére porolta.

Számos nulla nevezés
Ezzel elérkeztünk az ESC-bukásig, amely Ausztriában sokkal gyakrabban fordult elő, mint a nagy sikerek. Nemcsak Thomas Forstnernek kellett nulla ponttal elhagynia a mezőnyt, hanem Eleonore Schwarznak a "Nur in der Wiener Luft" (1962), Wilfriednek a "Lisa, Mona Lisa" (1988) és a The Makemakesnek az "I Am Yours" (2015) című dallal szintén lehajtott fejjel kellett hazautaznia. Utóbbiakra ma is színházilag égő zongorájuk miatt emlékszünk, de zeneileg sokkal kevésbé voltak meggyőzőek. A legelső, 1957-es versenyen Bob Martin a tízből a tizedik helyen végzett a "Wohin, kleines Pony?" című dallal.

Hasonlóan dicstelen volt Christina Simon sovány teljesítménye a "Heute in Jerusalem" (1979) vagy Anita az "Einfach weg" (1984) című dallal. Ha Ausztria egyáltalán részt vett a 2000-es években, akkor vagy messze lemaradva végzett, vagy az elődöntőben bukott ki, mint például Global Kryner vagy Eric Papilaya. Az elmúlt évek nagy elvárásai mellett diszkóduóink keményen landoltak a valóság talaján. A Lum!x feat. Pia Maria 2022-ben a "Halo"-val a vokális erő hiánya miatt bukott meg az elődöntőben, míg a stájer/bécsi Teya & Salena duó "Who The Hell Is Edgar?" című, a bukmékerek által eredetileg magasra értékelt számának egy évvel ezelőtt a 15. hellyel kellett beérnie.

Ott lenni minden
Ausztria számára a dalverseny mindig egy olyan kapaszkodó, amely hajlamos a vak eufória és a váratlan szomorúság között ingadozni. Függetlenül attól, hogy Kaleen ma este bejut-e a döntőbe, és talán meg is nyeri azt szombaton, vagy egy lenyűgöző show-val korai vesztesként repül haza - a buli a helyszínen és a tévéképernyők előtt Európa-szerte lelkesedési viharokba repíti az embereket. Végül is: ott lenni minden!